Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magnitúdó

Ma jelent meg egy hír az interneten, hogy a rengéssorozat nem csak hónapokig, hanem akár évekig is elhúzódhat... "Jól" hangzik! Úgy látszik, meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Na de nézzük, mi történt még tegnapelőtt, a reggeli nagy rengés után. Érdekes volt olvasgatni a facebook-on a bolognai ismerőseim posztjait: majdnem mindenki kiírt valamit a rengéssel kapcsolatban, ugyanazt az eseményt mindenki másképp élte meg: volt, aki ironikusan kommentálta ("ma se kell már kávé"), sokan megosztották a félelmeiket ("Összepakoltam egy hátizsákba a legfontosabb dolgaimat arra az esetre, ha menekülni kell"), vagy a mobiljukról írták, hogy nem mernek visszamenni a házba. A rengés után egy negyed órával megjelentek az első cikkek is, amit aztán mindenki nagyban linkelgetett. A dél-olaszoknál is rendszeresen olvashatók a kommentek a déli barátoktól, rokonoktól: "Ugye jól vagy??? Nem tudtunk hívni, mert foglaltak a vonalak...". Szó ami szó: általános izgalom. Amikor meguntam, elkezdtem olvasgatni az otthoni barátok kiírásait: "Szép napot mindenkinek!", "Ma reggel lekéstem a buszt", és kicsit irigyeltem őket... Mennyivel gondtalanabb lenne az életünk enélkül a természeti "tréfa" nélkül!

Aztán erőt vettem magamon, és bementem a könyvtárba tanulni: nem tartott túl hosszú ideig a dolog, egyszer csak felkaptam a fejem és összenéztem a mellettem ülőkkel: "Ti is éreztétek?"; persze mindenki érezte, majd a második ilyen rengés után nem csak én, hanem a környezetemben mindenki szedelőzködni kezdett, ugyanis igen régi (egyébként gyönyörű), középkori épületben voltunk éppen, ami ugye a biztonság szempontjából enyhén szólva nem az igazi. A könyvtárosok is összeszaladtak, tanakodtak, én pedig már a parkban hallottam a többi egyetemistától, hogy nem sokkal később minden egyetemi épületet bezártak, a park pedig megtelt kisgyerekes családokkal: mi mást is csinálhatnának a szülők, mint hogy kiviszik a gyerekeket a játszótérre, a szabadba, ahol a legbiztonságosabb, és míg a kicsik gondtalanul játszanak, ők összedughatják a fejüket és kibeszélhetik a legújabb fejleményeket. Sokan pizzát is hoztak és azt ebédelték, ami meglepő, ugyanis az olaszok csak vacsorára esznek pizzát általában, és az étkezési szokások márpedig szentek: a tésztára trappistát reszelni szentségtörés, a pizzára tett ketchup után pedig valószínű, hogy soha többet nem állnak veled szóba.

Visszatérve a földmozgásokra, mindenkinek megvan a maga kis személyes története a rengésekről. Én épp aludtam, én épp a konyhában voltam, épp az utcán mentem, stb. Mindenki hozzáteszi a saját véleményét, félelmét, vagy épp azt, hogy elege van már a témából, vagy hogy nem érdekli, mert úgyis nagyon erősnek kéne lennie a rengésnek ahhoz, hogy a lakóházaink ledőljenek. Ami igaz is, de azért mégis nyugtalanító. Szerencsére Bolognában semmilyen épület nem dőlt le, csak a vakolat kezdett hullani a régebbiekről.

Az utóbbi két napban sok barátnőm mondta (inkább a lányok merik bevallani az ilyesmit), hogy úgy mint én, most már mindenre azt hiszik, hogy megint reng a föld: pl. amikor az asztalnál ülök, vagy az ágyban fekszek, és elmegy egy vonat (a kolesztől kb. 30 m-re fekszenek a sínek), megállok, és figyelek. Tény, hogy elég nyugtalanító a helyzet, de ma eldöntöttem, hogy megpróbálok nem koncentrálni rá, főleg, ha még évekig ezzel kell együtt élnünk. Kisebb utórezgések úgyis folyamatosan vannak, ha meg egy nagyobb jön, elég észrevehető lesz.

Vissza is térek a tanuláshoz, ki tudja, lehet, hogy tényleg minden rosszban van valami jó (egyébként az olaszoknál nem létezik ez a közmondás, úgyhogy majd meg kell nekik tanítanom), és eszerint felhasználhatjuk majd a vizsgán ezt a szokatlan kifogást: "Nem tudtam tanulni a földrengés miatt", az olaszok ebben úgyis jók... A télen egy hétig zárva volt az egyetem, mert leesett fél méter hó. Igaz, ez itt tényleg szokatlan, de le merném fogadni, hogy a magyarok akkor is bementek volna dolgozni és az iskolába, ha útközben netán beázik a csizmájuk.

Szóval addig is éljen az új ismerkedési mód: eddig a legnépszerűbb a "Kérhetek tüzet?" volt, tudniillik itt majdnem mindenki dohányzik, főleg a fiatalok, és sokan tekerik a cigit, úgyhogy játszik még a "Nincs egy filteretek?" vagy "Nincs egy dohánypapírotok véletlenül?" is. Na ezt most felváltja a "Te is érezted? Durva... egyébként szia, Pietro vagyok". A kötelező bevezető bájcsevejek témája pedig az időjárás helyett a rengés... Állítólag a változatosság gyönyöködtet.

0 Tovább

Újabb rengés

Először még érdekes volt, utána unalmas, most meg már egyenesen ijesztő.

Pár perccel korábban keltem fel épp, és a fürdőszobában voltam, amikor jött a földrengés, ma 9 óra körül. Minden bútor mozgott, "táncolt", ahogy az olaszok mondják. Na ezalkalommal eléggé megijedtem  (az első, 6-os erősségű rezgés éjjel történt, felébredtem rá, de félálomban hirtelen nem is fogtam fel a történések súlyosságát). Fogtam a telefonom és elindultam lefelé... a többiekkel együtt: a koleszudvaron sok pizsamás, álmos arcú fiút és lányt találtam. Sokan próbáltak volna telefonálni, de a vonalak persze tele voltak. A híradások 5,7-től 6-ig írják az erősségét, nekem legalább 6-nak tűnt, de ezalkalommal elég rövid volt. Állítólag sokan kirohantak az utcára (meg is értem őket), de ami a legrosszabb, hogy az ember nem tudja, meddig maradjon kint: mikor lesz biztonságos bent?

0 Tovább

Mert minden relatív

Még két év után is azt veszem észre magamon folyamatosan, hogy az olaszokat és Olaszországot hozzánk hasonlítom... Annyi mindenben különböznek! Az ember nem is gondolná, hiszen nem a világ másik végén élnek, Itália "itt van hozzánk közel", még a történelmünkben is vannak összefonódások, és mégis. Közhely, hogy más a kultúránk, de mit kell ez alatt érteni, és hogyan nyilvánul meg? Mi az, ami hasonló és miért?

A kultúrára én úgy gondolok, mint valami alapra, amire aztán ráépül minden... azaz maga az Ember. A kultúránk, a szocializáció adja az alapot ahhoz, hogy kibontakozzon az egyén. Talán még jobban is meghatároz minket, mint a génjeink. Persze nagy szerepet játszik a család is, amelyben felnövünk, a szűkebb környezetünk, stb. De amiről én itt írni akarok, azok a kollektív, nagyobb léptékű közös vonások, szokások, berögződések.

Akkor is, ha "olaszokról" általánosságban nehéz beszélni, mert a kultúrájuk közel sem olyan egységes, mint a miénk. A történelem során a mai Olaszország egyes részei számos különböző államhoz tartoztak és eltérő történelmekkel bírnak: ebből adódóan különbözőek a szokásaik, nyelvük (!), konyhájuk, szóval különálló népcsoportokról beszélhetünk. Persze létezik az egységes olasz nemzettudat is, de nem olyan markáns, mint a magyarok esetében: ez nem meglepő, ha pl. arra gondolunk, hogy Olaszországot 1861-ben egységesítették és egyes adatok szerint (habár ez gyakran viták tárgya) ekkor a népesség 2%-a beszélte csak a standard olasz nyelvet, a többiek a dialektust. Úgyhogy nagy különbségek vannak az északiak és a déliek között is, de erről majd később bővebben.

Persze általánosítani sokszor csúnya dolog... Kivételek mindig akadnak, de azt se lehet tagadni, hogy közös tulajdonságaink igenis vannak, és mint ahogy a bejegyzés címe is mutatja, én megpróbálok nem ítélkezni afölött, amit tapasztalok, hanem csak leírni, hogy hozzánk képest ők milyenek. Mire jó ez? Azon kívül, hogy engem szórakoztat (:)), folyton arra jövök rá, hogy azáltal, hogy megismerem őket, jobban megértem azt is, hogy mi magyarok milyenek vagyunk, hiszen amíg az ember csak a saját kultúráját ismeri, addig sokszor nem is veszi észre azt, ami "adva van".

Talán másnak is érdekesek lehetnek ezek a nagy felfedezések, legalábbis remélem :)

0 Tovább

taljanfoldon

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

2012.05.31.
2012.05.29.

Utolsó kommentek